A Cserhát rejtekén: Kisecset

E községrõl csak a XV. század végétõl kezdve vannak adataink. Az egyik elsõ ismert említése 1493. júliusából származik. Ekkor kelt Báthori István comes országbírónak a váci káptalan részére szóló parancsa, mely szerint Legend-i Bertalan zálog címén beiktatni kéri magát egregius Zob-i Mihály Keukenyes-i, Zyrak-i és Detrefalva-i porcióinak felébe, valamint néhai Romhan-i György fiainak: Pálnak és Györgynek Echet egész birtokába. A váci káptalan jelentette, hogy július 20-án, a fenti országbírói meghagyás alapján a birtokba iktatást az egybehívott szomszédok és határbirtokosok, valamint a jobbágyok színe elõtt végrehajtotta, s azt senki nem ellenezte.

A Romhányi család Nógrád vármegye kihalt õsrégi családja, mely hajdan többek közt a szomszédos (Nagy) Romhány helységet birtokolta.

A budai szandzsák 1559. évi összeírásából már részletesebb leírását ismerjük. Az ekkor már viszonylag népes, Ecsed néven szereplõ falu éves jövedelme 1823 akcse volt, birtokosa Gazanfer tímár. Az összeírásban az alábbi családnevekkel találkozunk: Tompa, Nagy, Pintér, Goma, Harpás, Hármos, Bernát, Kaszás, Gergel, Szabó, Kis, Veres, Bagadal, Surán és Tód. A dzsizje-adót fizetõk száma 8. Az elõzõ összeíráskor 44 családfõt írtak össze. Ebbõl 22 meghalt, s csak 22 van jelen. Az újonnan összeírtak száma 10. A népes családok esetében az is feljegyzésre került, hogy ki kinek a fia, testvére, nõs-e, vagy nõtlen, akiket pedig nem találtak meg, azok mellé a meghalt, vagy megszökött megjegyzést tették. A megszököttek esetében olykor az is tudható, hogy hová távozott. A kisecsetiek közül a nõs Pintér György és a szintén házas Nagy Mihály is Gyöngyösre szökött, Tompa Anbrus fia, Kelemen pedig Vácra ment. A testvére, István viszont helyben maradt és „müszellem” lett. Ezzel a megjegyzéssel illették azokat, akik annak következtében, hogy vár- vagy hídjavítást vállaltak, felmentettek lettek az adófizetési kötelezettség alól.

1598-ban Bornemisza György volt a földesura s ekkor csak két adóköteles háza volt. 1770-ben Prónay Gábor özvegye, Prónay Pál, Kórody Pál és Telek Antal voltak az urai. A Telek család tagja, György 1717-ben III. Károly királytól kapott címeres nemes levelet. Címere a pajzs kék udvarában zöld téren balra fordult, hátulsó lábain fennálló, kettõs farkú oroszlán, elsõ jobb lábával három nyilat tartva. A vért fölötti sisak koronájából két kiter22 jesztett fekete sas-szárny között vörös ruhás, prémkalpagos magyar vitéz emelkedik ki, derekán zöld övvel, kalpagán kócsagtollal, szintén jobbra fordulva, jobb kezével kivont kardot tartva. A címert díszítõ foszladék jobbról ezüstvörös, balról aranykék.

Nógrád megyében Telek Tamást találjuk 1755-ben a nemesek sorában áll. Valószínûleg az õ ennek fia, bizonyosan vérrokona volt Telek Antal, kinek Ajtich Horváth Annától gyermekei: Teréz Fejérváry Lászlóné, és Anna Háan Imréné.

A tót-prónai és blatniczai, báró és nemes Prónay család Turócz vármegye legrégibb törzsökös családjai közé tartozik. Elsõ tudható törzse Comes Rechk volt, a ki IV. Béla király korában élt, és a család kezein lévõ okmányok szerint 1279-ben csere-adomány útján kapta Tót-Prónát.

Mária Terézia, szabályozni kívánta az uralkodó, a földbirtokosok és a jobbágyság viszonyát, s ennek elsõ lépéseként egy hét pontból álló országos felmérést rendelt el. A szlovák nyelven készült felmérés szerint A falunak (Kis Ecseth) négy birtokosa volt. Prónay Gábornéhoz 11, Kóródy Pálhoz 8, özvegy Telek Antalnéhoz 8 és Prónay Pálhoz 7 jobbágycsalád tartozott. A földesurak és a jobbágyság viszonyát szabályozó urbáriumok, vagy szerzõdésük nincs. Vác és Gyarmat közel van, ha valamilyük van, ott eladhatják. A falu határa hegyes, így a zápor gyakorta lehordja a földet a szõlõkrõl és a szántókról és elborítja a réteket. Miután nincs a robot szabályozva, annyit kell dolgozniuk, amennyit a földesúr parancsol. Mindezen felül Prónaynénak jár minden házhelytõl 4 Ft készpénz, 1 tyúk, 14 tojás és 1 icce vaj, Prónay Pálnak 2 Ft, 1 icce vaj és tojás, Kóródynak 1 tyúk és 20 tojás, Telekynének pedig 1 tyúk. Kilenced nincs, hetedet adnak. Az adatszolgáltatás aláírói Ordasszky Pál bíró, Bíró Jakab törvénybíró, Pintér Janos és Hapa Jano esküdtek voltak.

Az 1700-as évek végérõl, a II. József által elrendelt országleírásból és a népszámlálás adataiból juthatunk újabb információkhoz a falu (Kis Etsed) történetébõl. E szerint a településen 72 ház volt található, melyben 87 család élt. A falu összlakossága 420 fõ, melybõl 215 a nõk száma. Van egy kerítés nélküli temploma. Patakja csak esõs idõben folyik, ám ennek vize csak az állatok itatására alkalmas. Egy kis, nagyon gyér erdeje van, mely kemény fákból áll. A rétek egyes helyeken nedvesek. Rendes országút halad át a településen, amely száraz idõben nehéz fuvarokhoz is megfelel.

1826-ban báró Prónay Sándor, Prónay Miklós és János, Haan Imre és mások, késõbb a Vághelyi és a Horváth családok voltak a falu birtokosai.

A Haan család tagjai 1694. évi augusztus 20-án nyertek címeres nemeslevelet, melyet Bars vármegyében hirdettek ki. József utódai közül Ferenc 1755-ben Hontban fõszolgabíró, József Nógrád vármegye számvevõje. Az utóbbinak fia Imre, ennek fia Imre (1828–32) Nógrád vármegye fõszolgabírája. A család a XIX. század elsõ felében Karancskeszi és Kisecset helységekben bírt földesúri joggal.

Az ajtich Horváth család eredetét valószínûleg szintén Horvátországban kell keresnünk. A család õsi fészke Horvátországban Bozotha; Zágráb megyében található. Nógrád vármegyében az Ajtics Horváth család a XVII. század végén tûnik fel. A Kilian család elõde Thurzó Ferenc szerzõdése mellett 1571-ben a bicsei várat építette, és e mû felállítása után Kilian az építõ-mester nevezett Thurzó Ferenc nyitrai püspök és a bicsei várnak ura által Hricsón egy curiával jutalmaztatott, és utóbb a Thurzó-k közbenjárására nemességet is nyert. 1647-ben Kilián János, György és Mihály Trencsény megyében kihirdettették nemességüket.

A párdányi gróf Buttler családja a XVII. század végén szakadt hazánkba. Báró Buttler az egri vár parancsnoka volt. A magyar honfiúsítást csak gróf Buttler János nyerte el az 1715. évi országgyûlésen. A családot, mely a XIX. század végén szerepelt kisecseti birtokosként, Mikszáth Kálmán is megörökítette a Különös házasság címû regényében.

A település a török hódoltság utáni 1715. évi összeírásban nem szerepel. Lakói a megpróbáltatásokkal teli idõszakban elpusztultak, vagy elmenekültek. A veszedelem elmúltával szlovák anyanyelvû telepesek népesítették be újra.

Az oktatás kisecseti történetébõl 1772-bõl ismerjük az elsõ adatot. Ekkor a Selmecbányáról érkezõ Ondrej András tanította a nebulókat az olvasás és az írás tudományára. A római katolikus iskolába járó tanulók létszáma 16 volt. A tanító jövedelme seminatúraként 3 pozsonyi mérõ, 2 szekér széna, házaspároktól 1 pozsonyi mérõ búza és 25 dénár, tanulóktól 1 Ft évente.

Az 1820-ban megjelent Mocsáry-féle megyemonográfia ezt írja a faluról: „Kis Ecset. Magyarosodni kezdõ tót falu. Határja nem nagy; a’ hegyek’ oldalain lévõ földjei javítást kivánnak; rétje kevés van, szõlleje elegendõ, ’s jó bort terem.”

Az 1828. évi országos összeírás elsõsorban a gazdálkodás adataira vonatkozóan tartalmaz érdekességeket. A falu (Kis Etset) lélekszáma ekkor 325 fõ. Szántóföldje 143 pozsonyi mérõ, rétje 32,5 kaszás, szõleje 203 kapás (50,75 pozsonyi mérõ). A szántón elsõsorban rozsot és zabot termesztenek, a termés másfélszerese az elvetett magnak. A falu állatállománya: 14 ökör, 8 tehén, 13 ló és 8 sertés. Az adatokat Sztriho József jegyzõ, Balás Imre bíró, Magyar György esküdt, Rózsa György, Nekitzki Mátyás és Kovács János jobbágyok, valamint Moravtsik Péter és Medik István zsellérek írták alá.

Az 1848/49-es szabadságharc során a honvédseregbe háromszor is toboroztak a falvakban. 1848. augusztusában és októberében, valamint 1849. júniusának elején. A világosi fegyverletétel után üldöztetés, bujdosás várt a volt honvédekre. 1849. októberében megjelent ugyanis a császári hadsereg fõparancsnokságának rendelete, mely szerint " a felkelõ seregben szolgált minden egyén elõállítandó és a hadsereg állományába osztályozás nélkül besorolandó". A csendõrség és a katonaság valóságos hajtóvadászatot rendezett megye szerte a parancsmegtagadók ellen. 1850-ben ennek keretében összeírták a volt honvédeket. Innen ismerjük név szerint az egyetlen volt kisecseti honvédot. Roza Imre az összeíráskor húsz éves fiatalember volt. Magas testalkatú, római katolikus vallású jobbágylegény, aki Debercsényben szolgált egy uradalomban. A szabadságharc bukása után megjelent a sorozáson, de végelbocsátó levelet kapott. Az ok, hogy egyedül õ vonult be Kisecsetrõl a seregbe az, hogy az 1848. szeptember 21-én Balassagyarmaton megtartott teljes hatalmi választmányi ülés jegyzéke szerint a Kékkõi járáshoz tartozó település lélekszáma mindössze 81 fõ volt. Nem tudhatjuk, hogy mi okozta a tévedést, hiszen az ismert összeírási adatok szerint mind korábban, mind pedig a szabadságharcot követõen lényeges több volt a lakosság száma. 1785-ben 420, 1840- ben 307, 1870-ben 231 fõ.

Pacséri Károly 1900-ban könyvet jelentetett meg Nógrád vármegye népoktatásának történetérõl. Kis-Ecsetrõl az alábbiakat olvashatjuk: „A község lakosai néhány év elõtt még tót anyanyelvûek voltak, ma azonban már teljesen megmagyarosodtak.” A lakosok száma 206, mind római katolikus. A tankötelesek száma 35, ezek közül mindennapi tanköteles 26, ismétlõ 9. Vallásra nézve 31 katolikus, 9 ágostai evangélikus és 1 izraelita. A tankötelesek közül 23 jár iskolába. A községben római katolikus iskola mûködik egy tanteremmel és egy tanítóval. Az épület nem felel meg a törvény kívánalmainak. Az iskolában a tanító csekély javadalmazása miatt évek hosszú során át képesítetlen egyének tanítottak. Az államsegély révén vált lehetõvé képesített tanító alkalmazása. Az iskola okleveles tanítója Zalka Zsigmond, az országos tanító nyugdíjintézet tagja. Tannyelve 50 éve magyar, felszerelése hiányos. Mindennapi tanulóinak tíz évi átlagos száma 20, az ismétlõké 10.

1911-ben a Borovszky monográfia szerint báró Buttler Ervinnek és Kilián Herminnek volt itt nagyobb birtoka. Az említett forrás ezt írja a településrõl: „A nógrádi járásban, a Cserhát alatt fekszik. Magyar kisközség, 49 házzal és 233 róm. kath. vallású lakossal. Postája Kétbodony, távírója és vasúti állomása Becske.”

Az 1934-ben megjelent Ladányi-féle monográfia az alábbi nevezetes személyiségeket sorolja fel:

ifj. Kilián Ottó földbirtokos, okleveles vegyészmérnök. Gyönkön 1901-ben született, a Ludovika Akadémián tett érettségit, katonai pályára készült, de a kommun után a mûegyetemen vegyészmérnöki oklevelet szerzett 1925-ben. 1926-ban került Kisecsetre, s itt átvette Kilián Hermin birtokának vezetését.

Kozma Lajosné született Hecskó Gizella okleveles tanítónõ, merényi születésû, a középiskolát Bonyhádon, a tanítóképzõt Cinkotán végezte. Simontornyán kezdte meg pedagógiai mûködését, 1929 óta tanít Kisecseten, 1930-ban ment férjhez Kozma Lajos tisztviselõhöz. Zachár János községi bíró, gazdálkodó. Kisecseten, 1880-ban született, elõbb atyja mellett gazdálkodott, 35 év óta önálló gazda. 2 év óta a község bírája. Az orosz, és olasz fronton harcolt, háromszor megsebesült. Bronz vitézségi érme, és Károly csapatkereszt kitüntetése van, Neje, Szilfai Mária.

A római katolikus templom

A barokk stílusú templomot 1754-ben kezdték el építeni, míg a végleges befejezése a diadalív évszáma szerint 1773-ban történt. Ekkor Magyarnándor fíliája volt, ma Szentéhez tartozik. Az épület egyhajós, torony nélküli, dél-kelet - észak-nyugat tájolású. Fõhomlokzatát koronázó párkány, a falsarkokon lizénák tagolják. A bejárat egyenes záródású, keskenyebb szentélye megtört kosárívvel zárul. Nyeregtetõs, fõhomlokzata magas, háromszögû oromfallal készült. A hajót síkmennyezet, a szentélyt fiókos kolostorboltozat fedi. Fakarzatát két pillér tartja.

A templom védõszentje Szent Imre, Szent Istvánnak, a magyarok elsõ királyának és feleségének, Boldog Gizellának a gyermeke volt. Imre herceg élete folyását nem könnyû követni, mivel legnagyobbrészt a krónikák és legendák gyér adataira vagyunk utalva, a legenda pedig a ,,liliomos herceg'' alakját még jobban kiszínezte, mint Istvánét. Szüzessége miatt századokon át valami nõies, finom, nem e világból való alaknak rajzolták. Pedig Szent Imre kétségtelenül erõteljes, férfias jelenség volt. A trónörökös nevelésére rendkívül nagy gondot fordítottak. Gyökeres változás állott be Imre herceg nevelésében 1015-ben, amikor Gellért bencés szerzetes Velencébõl jövet Pannóniába érkezett. István reá bízta gyermeke nevelését. Tizenöt éves korától atyja vette maga mellé, huszonhárom éves korában befejezettnek látta nevelését. Imrétõl, mint jövendõ uralkodótól elvárták, hogy rangjának megfelelõ házasságot kössön, s biztosítsa a dinasztia fennmaradását utódaiban. István 1031-ben, hatalmának és tekintélyének tetõpontján Székesfehérvárott koronázásra készült. Egyetlen életben maradt fiát akarta megkoronáztatni. Valószínûleg erre az alkalomra készült Gizella királyné keze munkájával és irányítása alatt az a miseruha, amelyet késõbb átalakítva koronázási palástnak használtak 900 esztendõn keresztül: az egész királyi család képe rá van hímezve. Ebben az ünnepélyes hangulatban jött a szomorú hír: Imre herceget vadászat közben egy földühödött vadkan halálra sebezte, és sebeibe 1031. szeptember 2-án belehalt. Azóta példaképe a magyarságnak, elsõsorban a magyar ifjúságnak.

A templom tengelyében épült klasszicista harangláb, négyzetes alapú egyemeletes építmény, fent négy félkörös nyílás, többszörösen tagolt ereszpárkány. Az eredeti hagyma alakú zsindelyes sisakját, cserepezett sátortetõre cserélték. A templom és a harangláb között látható, sziklát utánzó talpazaton álló késõ barokk kõkereszt lábánál kõbõl faragott Fájdalmas Szûz és a korpusz is vidékies munka. A talpazaton bevésett évszám szerint 1795-ben emelték.

Forrás: Börzsönyi Helikon I.évf 9. szám 2006. szeptember